60 év tapasztalat, 60 hónap garancia!
A Gorenje büszke arra, hogy immár 60 éve mind minőségben mind dizájnban élenjáró készülékeket gyárt.
Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban
Kategóriájában az Invitel Távközlési és Szolgáltató Zrt. illetve az MBT Magyarország Kft. lett a "Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban 2009" verseny két első helyezettje. A verseny két kategóriában zajlott, a vállalatok magyarországi kiszolgáló egységeinek száma alapján a 20 egység alatti és feletti vállalatokat rangsorolták. A díjakat konferenciával egybekötött ünnepélyes díjátadón vehették át a nyertesek Budapesten.
Audió készülékekMP3
Mi is az a MP3 Az mp3 egy tömörítési forma. Számítógép segítségével a zeneszámok méretét le lehet csökkenteni, így kevesebb helyet foglalnak el. A tömörítés, nem megy a hangzás minőségének a rovására. Mivel a zeneszámok mérete le lett csökkentve, már kisméretű tárhelyre is több zeneszámot lehet rögzíteni. Az MP3 lejátszók éppen erre alkalmasak; vagyis ha relatíve kicsi a tároló kapacitása a lejátszónak, akkor is nagy mennyiségű zeneszámot lehet rögzíteni rajta.
Az MP3 lejátszó előnyei Az MP3 lejátszók, a korábban nagy kedvvel használt hordozható készülékeket váltják ki. Ilyenek voltak a walkman-ok, majd később a discman-ek. Ennél a két készüléknél még voltak mozgó alkatrészek, ami nem tette megbízhatóvá őket. A kazetták vagy CD lemezek cseréjéhez mindig kazettákat vagy CD lemezeket cipeltünk magunkkal ami, több terhet jelenetet. A készülékek nagyok voltak és több helyet foglaltak. Az MP3 lejátszók kiváló minőségbe játsszák le a zeneszámokat. Nincs mozgó alkatrész ezért nincs meghibásodási lehetőség. A készülékek méretei eltörpülnek a régi készülékek mellet, és parányi helyet foglalnak el. A MP3 lejátszóra akár 15 CD lemez anyagát rá lehet tölteni. Az MP3 lejátszóról, a minőség romlás nélkül bármikor törölhető, és újra rávehető egy-egy zeneszám, tehát hosszú távon használható.
Legyen megfelelő nagyságú memóriám A legtöbb MP3 lejátszó belső memóriával rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a legtöbb készülékben nem cserélhető tehát fix memóriás. Az ilyen fix memóriájú MP3 lejátszóknál ezért fontos hogy a megfelelő nagyságú memóriával ellátott készüléket válasszuk ki, mert később nem lesz lehetőség a memória fejlesztésére. MP3 lejátszókat, 128 MB ?tól egészen 4 GB belső memóriáig választhatunk!
A rögzítési mennyiségek (hozzávetőleges adatok): 128 MB = 58 db. átlagos hosszúságú zeneszám 256 MB = 116 db. átlagos hosszúság zeneszám 512 MB = 230 db. átlagos hosszúság zeneszám 1 GB = 450 db. átlagos hosszúság zeneszám 2GB = 900 db. átlagos hosszúság zeneszám
Amennyiben csak zeneszám lejátszására alkalmas készüléket vásárolunk, akkor is minimum 512 MB memóriával ellátott készülékeket válasszuk. Amennyiben viszont olyan készüléket választok, amely már fotókat és videókat is le tud játszani, akkor minimum 1 GB belső memóriával ellátott készüléket, válasszuk.
Memória bővítése: Egyes modellek alkalmasak arra, hogy a belső memóriájuk bővíthető. Ilyenkor egy külső kártya segítségével tudjuk, a meglévő memóriát bővíteni.
Játsszuk le kedvenc videónkat Az MP4 lejátszó, már nem csak zeneszámokat, hanem videókat is le tud játszani. A videó megjelenítésére a készüléken már megtalálható az akár 1,8? (5 cm) képátmérőjű LCD kijelző. A videó fájlokat a számítógépről tömörített változatba tudjuk az MP4 lejátszóra másolni.
A videó lejátszásra alkalmas készülékek, már szinte minden formátumot le tudnak játszani. (MP4,WAV,MP3)
Fontos megjegyezni, hogy a videók tárolására még több memóriát foglal el, mint a zeneszám, ezért ennek figyelme vételével kell a készüléket kiválasztanunk. Például egy 512 MB-os videó lejátszós MP4 készülékre kb. 2 óra videó rögzíthető.
Amennyiben szeretnénk a kedvenc videóinkat rendszeresen, bárhol megnézni akkor mindenképpen az LCD kijelzővel ellátott videó formátumot, lejátszó készülékeket válasszuk.
Nézzük meg kedvenc fotóinkat Az MP4 lejátszók nem csak zeneszám-és videó, hanem fotónézegető funkcióval is el vannak látva. A fotók megjelenítésére a készüléken már megtalálható az akár 1,8? (5 cm) képátmérőjű LCD kijelző.
A fotókat szintén a számítógépről tudjuk az MP4 lejátszóra másolni.
Egy 1 GB belső memóriájú készülékre, csak fotóból hozzávetőlegesen 950 kép rögzíthető!
Amennyiben szeretnénk a kedvenc fotóinkat magunkkal vinni, és azokat bárhol, bármikor megnézni, mindenképpen az LCD kijelzővel ellátott fotó formátumos készülékeet válasszuk.
Készítsünk felvételt Az MP4 lejátszók nem csak zeneszámok, fotók és videók lejátszására alkalmasak. Az MP4 készülékekkel már felvételt is készíthetünk, tehát diktafonként is tudjuk használni. Amennyiben szeretnénk külső hangot a MP4 lejátszómmal rögzíteni akkor diktafon funkcióval ellátott készülékeinket, válasszunk.
Hallgassuk a kedven rádiónkat Az MP4 lejátszóknál már szinte minden készülékben megtalálható a FM rádió. Amennyiben sokat utazunk akkor érdemes egy rádióval ellátott MP4 készüléket választani, így akár kedvenc rádióállomásunkat is tudjuk, az utazás során hallgatni.
A készülék működtetése Az MP3- és MP4 lejátszóknál három működtetési lehetőséget különböztetünk meg!
Elemes készülékek: Az elemes készülékek kisméretű, úgynevezett AAA ceruzaelemmel működnek. Előnye, hogy ha az elem lemerül bármikor cserélhető. Hátránya mindig kell elemet vásárolni.
Akkumulátoros készülékek /számítógéptöltéssel/: Az akkumulátoros készülékeknél a töltését sok esetbe a számítógép végzi. Amikor az MP3, vagy MP4 lejátszót a számítógéphez csatlakoztatjuk, és akár a zeneszámokat, töltjük a készülékre, a számítógép az USB csatlakozón, keresztül elvégzi a készülék töltését. Előnye hogy nem kell elemet vásárolni. Fontos odafigyelni, hogy a töltéshez, számítógép közelbe kell maradni. A készülékek, akár 12 óra folyamatos lejátszást is kibírnak
Akkumulátoros készülékek /számítógéptöltéssel és hálózati töltővel/: Ezek a készülékek alkalmasak, arra hogy a számítógép USB csatlakozóján keresztül tölthessük fel őket, ugyanakkor tartozékként adnak hozzájuk egy hálózati adaptert, aminek segítségével a konnektorról is tölthető a készülék.
A készülék csatlakoztatása számítógéphez A készülékeket a számítógéphez USB csatlakozón keresztül csatlakoztatjuk. A készüléken vagy közvetlenül megtalálható az USB csatlakozó ilyenkor a készüléket csak rádugjuk a számítógépre, vagy ha nincs közvetlen csatlakozási lehetőség, akkor egy kábel segítségével oldhatjuk meg a csatlakoztatást.
Készülék tartozékai: A MP3- és MP4 lejátszók tartozékai a fülhallgató, amennyiben nem közvetlen a csatlakozás akkor USB kábel, egyes modellekhez csukló szíj vagy nyakba akasztató pánt. Hordozható készülékek
Zsebrádiók
Előnye A készüléket kimondottan rádióhallgatásra fejlesztették ki. A rádió sávokat a potméteren, egymástól távolabb helyezték el, hogy az egymás mellett található rádió adók ne zavarják egymást. Könnyebben megtaláljuk a kedvenc rádiónkat, melyet kiváló minőségben tudunk hallgatni.
Különbségek A hordozható rádiók, vagy ismertebb nevén táskarádiók között az egyik nagy különbség, hogy a készülékkel mennyi rádiósávot tudunk befogni. Egyes készülékeknél, akár 3-5 különböző rádiósávon tudjuk a rádióadóinkat megkeresni.
Hangzás A másik lényeges különbség a méret. Mivel a készüléket legtöbbször zsebben tároljuk ezért nagyon fontos a megfelelő méret kiválasztása. A kisebb méretű készülékeket könnyebb a zsebünkben elhelyezni, viszont a méret miatt a hangzás erőssége is csökken! Ha a készüléket fejhallgatón keresztül hallgatjuk, akkor ennek nincs jelentősége. A nagyobb méretű készülék előnye, hogy nagyobb a teljesítménye is, ezért fejhallgató nélkül is kényelmesen és megfelelő erőséggel tudjuk a rádióműsorokat hallgatni.
Hallgassuk könnyedén a rádiónkat A zsebrádióknál is megtalálható a digitális rádió. A digitális rádió segítségével a kedvenc rádiósávjainkat el tudjuk menteni. Előnye, hogy nem kell a rádióadókat a potméterrel keresgetni, hanem egy gombnyomással máris a kedvenc rádióadóinkat hallgathatjuk. Előnyös akkor, ha szeretjük a változatos zenéket, és gyorsan szeretnénk a készülékkel a rádióadókat változtatni; illetve idősebb embereknél megkönnyíti a rádióadók keresését. A digitális rádió előnye még, hogy a készülék sok esetben rendelkezik egy LCD kijelzővel, ami a legtöbb esetben mutatja a pontos időt is.
Működtetése A zsebrádiókat szinte minden esetben elemről tudjuk működtetni. Amikor fix helyen, például otthon akarjuk használni a rádiót akkor egyes készülékeknél lehetőség van arra, hogy a termékhez hálózati adaptert csatlakoztassunk, így elektromos hálózatról tudjuk üzemeltetni a készüléket. Fontos hogy ilyenkor a készülékből vegyük ki az elemeket.
A hálózati adapter nem minden esetben tartozéka, a készülékeknek.
Ne zavarjunk senkit a zenehallgatással Mindegyik készüléknél megtalálható a fejhallgató csatlakozó, melynek előnye hogy a készüléket úgy tudjuk hallgatni fejhallgatón keresztül, hogy ezzel nem zavarjuk a családtagjainkat, illetve kiránduláskor, vagy sportoláskor a készüléket könnyedén zsebre rakhatjuk, és a fejhallgatón keresztül tudjuk hallgatni a rádióműsorokat.
A fejhallgató alaptartozékként nem minden készülékhez jár.
Táskarádió:
Előnye A készüléket kimondottan rádióhallgatásra fejlesztették ki. A rádió sávokat a potméteren, egymástól távolabb helyezték el, hogy az egymás mellett található rádióadók ne zavarják egymást. Könnyebben megtaláljuk a kedvenc rádiónkat, melyet kiváló minőségben tudunk hallgatni.
Különbségek A hordozható rádió, vagy ismertebb nevén táskarádiók között egyik nagy különbség, hogy a készülékkel mennyi rádió sávot lehet befogni. Egyes készülékeknél akár 5-7 különböző rádiósávon tudjuk a rádióadóinkat megkeresni.
Hallgassuk könnyedén rádiónkat A hordozható készülékeinknél is megtalálható a digitális rádió. A digitális rádió segítségével a kedvenc rádiósávjainkat el tudjuk menteni. Előnye, hogy nem kell a rádióadókat a potméterrel keresgetni, hanem egy gombnyomással máris a kedvenc rádióadóinkat hallgathatjuk. Előnyös akkor, ha szeretjük a változatos zenéket, és gyorsan szeretnénk a készülékkel a rádióadókat változtatni. Illetve idősebb embereknél megkönnyíti a rádióadók keresését.
A digitális rádió előnye még az is, hogy a készülék rendelkezik egy LCD kijelzővel, ami azért jó, mert a kijelzőn sok esetben mutatja a pontos időt.
Hangzásállítás A készülékeknél már lehetőség nyílik arra, hogy tudjuk a mély és magas hangszín között állítani a készülék hangzását. Előnye, hogy be tudjuk állítani a rádióműsorhoz a legoptimálisabb hangzást. Például beszédhang hallgatásakor a magas hangokat állíthatjuk erősebbre, zene hallgatásakor pedig a mély hangszínt.
Működtetése A hordozható rádió előnye hogy a készülékünket elemről működtetjük, ezért bárhol hallgatni tudjuk. A készüléket magunkkal vihetjük nyaralni, kirándulni. Amikor fix helyen, például otthon használjuk, akkor elektromos hálózatról is tudjuk a készüléket üzemeltetni. Fontos hogy ilyenkor a készülékből vegyük ki az elemeket.
Ne zavarjunk senkit a zenehallgatással A legtöbb készüléknél megtalálható a fejhallgató csatlakozó melynek előnye, hogy a készüléket úgy tudjuk hallgatni fejhallgatón keresztül, hogy ezzel nem zavarjuk a családtagokat.
Kazettás magnók
Különbségek A kazettás rádiós magnók között a legnagyobb különbség a kazetta rekeszek számába van. Vannak egykazettás és vannak kétkazettás készülékek. A kétkazettás készülék előnye, hogy a két kazetta rekesznek köszönhetően lehetőség nyílik a kazetták átmásolására.
Hangzás minősége A kazettás magnóknál megtalálhatók az egy hangszórós MONO készülékek, és a két hangszórós SZTEREO készülékek. A SZTEREO készülék előnye, hogy két hangszóróval erősebb és jobb minőségű hangzást tudunk elérni.
Rádió A kazettás magnók mindegyikében megtalálható a rádió funkció is. A készülékeket általában két rádiósávval (AM, FM) látják el. A kazetta hallgatása mellett, lehetőség van kedvenc rádióadónk hallgatására is.
Hangzásállítás A készülékeknél már lehetőség nyílik arra, hogy tudjuk a mély és magas hangszintek között állítani a készülék hangzását. Előnye, hogy be lehet állítani a készüléken a legoptimálisabb hangzást. Például beszédhang hallgatásakor, a magas hangokat állítjuk erősebbre, zene hallgatásakor pedig a mély hangszintet állítjuk erősebbre.
Működtetése A kazettás magnók előnye, hogy a készülékünket elemről működtetjük, ezért bárhol hallgatni tudjuk. A készüléket magunkkal vihetjük nyaralni, kirándulni. Amikor fix helyen, például otthon használjuk, akkor elektromos hálózatról is tudjuk a készüléket üzemeltetni. Fontos, hogy ilyenkor a készülékből vegyük ki az elemeket.
Ne zavarjunk senkit a zenehallgatással A legtöbb készüléknél megtalálható a fejhallgató csatlakozó, melynek előnye, hogy a készüléket úgy tudjuk hallgatni fejhallgatón keresztül, hogy ezzel nem zavarjuk a családtagokat.
CD-S rádiósmagnók
A hordozható készülékek előnye A hordozható CD-s rádiósmagnó előnye, hogy a készülékünket elemről működtetjük, ezért bárhol hallgatni tudjuk. A készüléket magunkkal vihetjük nyaralni, kirándulni. Amikor fix helyen, például otthon használjuk, akkor elektromos hálózatról is tudjuk a készüléket üzemeltetni. Fontos, hogy ilyenkor a készülékből vegyük ki az elemeket.
Hordozható készülékek hangzása A hordozható készülékeknél fontos, hogy könnyedén magunkkal tudjuk vinni, ezért nagyon fontos, hogy méretben és súlyban ne legyenek túlságosan nagyok. A készülékeknél, éppen ezért, a teljesítmény és a hangzás minősége az egyik legkényesebb adat. Ezek a termékek egy minimális hangzással rendelkeznek, ezért nem alkalmasak egy terem hangosítására.
A készülék viszont alkalmas arra, hogy egy kisebb szobában, vagy nyaralás alkalmával megfelelő hangzást nyújtson.
Abban az esetben, ha mégis nagyobb helységbe szeretnénk a készüléket használni, akkor vegyük figyelembe a készülék teljesítményét, és azt, hogy a készülékben mennyi hangszóró található. A több hangszóró, a készüléket tisztábban és nagyobb teljesítménnyel tudja megszólaltatni.
Hallgassuk könnyedén a rádiónkat A hordozható készülékeinknél is megtalálható a digitális rádió. A digitális rádió segítségével, a kedvenc rádióadóinkat el tudjuk menteni. Előnye, hogy nem kell a rádióadókat a potméterrel keresgetni, hanem egy gombnyomással máris a kedvenc rádióadóinkat hallgathatjuk. Előnyös akkor, ha szeretjük a változatos zenéket, és gyorsan szeretnénk a készülékkel a rádióadókat változtatni, valamint idős embereknél megkönnyíti a rádióadók keresését.
A digitális rádió előnye még, hogy a készülék rendelkezik egy LCD kijelzővel, ami sok esetben mutatja a pontos időt, vagy akár ébresztési funkcióval rendelkezhet.
Az MP3 előnye Amennyiben sok zenei CD-vel rendelkezünk, és nem szeretnénk sok lemezt a készülékkel együtt cipelni, akkor mindenképpen MP3 készüléket válasszunk. Az MP3 egy tömörítési forma, aminek a segítségével akár 10 CD lemez anyagát is rá lehet másolni egy CD lemezre. Ezzel a megoldással kevesebb helyet foglalnak a lemezeink, könnyebb áttekinteni, rendszerezni őket.
Kazetta funkció Megszokott dolog, hogy hordozható készülékeinkben megtalálható a kazetta funkció. Ez a legtöbb esetben így is van. Viszont az MP3 lemezek és az MP3 hordozható készülékek elterjedésével a kazetta funkció kezd a múlté lenni. Ezért a kazetta lejátszását már nem minden készülékben találjuk meg. Abban az esetben, ha nincs szükségünk a kazetta lejátszására, akkor mindenképpen egy kazetta nélküli készüléket válasszunk, ugyanis ilyenkor a kazetta helyett a termékbe egy magasabb szolgáltatást (digitális rádiót, vagy USB csatlakozót) építenek. Amennyiben még szeretnénk a régi kazettáinkat meghallgatni, akkor a kazettás készülékek közül válasszunk.
Az USB csatlakozó előnye A készülékeink között már megtalálhatók az USB csatlakozóval, vagy AUDIO IN felirattal ellátott termékékek, amelyekre MP3 lejátszót, vagy PEN DRIVE-ot tudunk csatlakoztatni. Amennyiben van egy MP3 lejátszónk, és szeretnénk kedvenc számainkat a hordozható készüléken keresztül hallgatni, akkor mindenképpen e csatlakozóval ellátott készülékek közül válasszunk.
Legyen kényelmes a zenehallgatás A készüléknél megtalálható a távvezérlő funkció. A készüléket egyetlen távvezérlő segítségével tudjuk kezelni. A készülék működtetése és használata egyszerűbbé, és kényelmesebbé válik.
Ne zavarjunk senkit a zenehallgatással A legtöbb készüléknél megtalálható a fejhallgató csatlakozó, melynek előnye, hogy a készüléket úgy tudjuk hallgatni fejhallgatón keresztül, hogy ezzel nem zavarjuk a családtagjainkat.
Ébresztő órák
Méret és forma A készülékek között az egyik legfontosabb különbség a méret és a forma. A termékeket rengeteg méretben, és rengeteg formában megtalálhatjuk. Könnyedén ki tudjuk választani a lakásunk, szobánk stílusának legmegfelelőbb készüléket. A honlapon szereplő valamennyi szöveg a Vöröskő Kft. szellemi terméke! |